2013. augusztus 30., péntek

+1 fejezet

Sziasztok!
Hát itt lenne az utolsó fejezett nagyon örülök aki eddig olvasta és komizott . Nem vagyok annyira búcsúzkodós szóval jó olvasást az utolsó fejezethez! Sziasztok! 

*Liam szemszöge*


 Gondolom mindenkinek feltűnt ,hogy meghalt nekem is és ugye nem emlékeztem már rá. Ezért boldogan sétáltam haza Zayn-nel amikor. Anyu jött velünk szembe. És ő mondta mind ,hogy látták mennyire szenvedek és a tanács vagy mi a neve jó régen voltam angyal már elfelejtettem na szóval ők mondták ,hogy Louis még vissza tudom hozzni Zayn meg csak nézett nem tudta miről van szó. Ezért még én elő készítettem mindent anyu gyorsan felvázolta neki. Hogy mi történt. Nekem meg feljöttek az emlékek amikor bicikliztünk amikor csókolóztunk. Eszembe jutott minden nem is tudom ,hogy tudtam elfelejteni azt aki a világot jelenti nekem. Majd hívott Harry ,hogy hol vagyunk már gondolom neki is eszébe jutott de ő is ugy tudja ,hogy Louis leugrott a hídról. Ezért szóltam anyunak az én jobb kezemnek ,hogy Harry-nek meg Niall-nek is vázolja fel ezt az egészet. Persze telon magyarázkodhatott anyu telefonon keresztül oké. Akkor a  tanács megérkezett és nem akarták vissza adni Louis-nak a szárnyát sőt elkel titkolnunk előle ,hogy angyal ............. És wááááááá unom már annyi mindent kell viselni de ha Louis velünk van akkor minden rendben remélem emlékezni fog rám és folytathatunk mindent ott ahol abba hagytunk. Most épp egy interjúra rángattuk el az alvó Louis-t mert ugye valami izét itattak vele ,hogy csak álomnak higgye. A  nő rá is kérdezett miért alszik Louis de csak azt válaszoltuk ,hogy álmos volt de mindjárt felébred. Na hát ez így is lett.
-Nemmmmmm.-kiabálta.
-Mi a baj?-fordultam felé.
-Hol  vagyok hisz én meghaltam és neked miért nincsen  szárnyad itt mi történik és hol van az én szárnyam?-hadarta a kérdéseket.
-Nyugi Louis miről beszélsz?-kédeztem.
-Hát én angyal vagyok.-mondta.
-Louis nyugi ezt csak álmodtad.-mondtam.
-De de olyan valóságos volt.-mondta.
-Pont jó kor ébredtél meg mikorra már vége az interjúnak.-nevetett fel a nő.
-Akkor mehetünk haza?- kérdezte Louis.
-Nem sajnos még lesz egy koncert.-mondta Zayn.
-Ajj.-nyavajgot.

*Koncerten*

Mindent elterveztem bevallom az egész világnak ,hogy szerelmes vagyok Louis-ba.
-Üh Louis emlékszel arra amikor khmmm amikor csókolóztunk?-kérdeztem.
-Igen de miért?-kérdezte.
-Azért mert szeretlek.-mondtam.
-Én is.-mondta erre meg könnyebűltem és lágyan megcsókoltam majd siettünk fel a szinpadra.
-Most következik a Little........-mondani akarta Harry de nem tudta mert félbe szakítottam.
-Emberek mielőtt énekelnénk valamit el kell mondanom.-léptem előre.-szóval mint minden ember egyszer megtalálj álmai párját és vele éli le az életét vagy élete egy részét .-erre mindenki örömében kiabált "Ki az? Ki a barátnöd?" ilyen és ehhez hasonló kérdéseket.-Louis gyere ide!-mondtam.
-Liam olyan furán érzem magam.-mondta erre a szemébe néztem.
Megrémültem és próbáltam nem a szemébe nézni. Amikor is megláttam a közönség közt Móni-t. Egy telefonon szórakozott vagy mit csinált. Amikor üzentem jött.
"Most mondták ,hogy Louis-ból ilyen félig ember félig Zombi lesz."
De jó egy zombi pasim lesz.
-Na szóval én megtaláltam az igazit még pedig  Louis személyében.-mondtam vártam ,hogy elhurrogjanak de semmi. Ehelyett felálltak és tapsoltak.
Magam felé fordítottam és megcsókoltam majd ő is vissza csókolt.
-Nyugi még mindig a színpadon vagyunk .-szólt közbe Zayn.
-Sajnálom Zayn-ennyit bírtam kinyögni most vidám vagyok és semmi nem ronthatja el a kedvem.



2013. augusztus 29., csütörtök

10.Rész Szerelem örökké de az én esetemben soha

Sziasztok!
Nem is akarlak titeket untatni de mondanom kell valamit hát szóval ez lenne így azt "utolsó rész". Meg még lesz egy +1 fejezet remélem azt is szívesen olvassátok . És itt még semminek sincsen vége.............;)

 *Louis szemszöge*

Az eredeti szándékom nem az volt ,hogy csak sétálok picit az erdőben és kiszellőztetem a fejem. Annak semmi értelme nem lenne az én esetemben. Még jó hogy eszembe jutottak azok a dolgok amiket még angyalként tanultam a menyben. Tényleg már nem is emlékszem rá ,hogy néz ki de most nem ez a lényeg. A lényeg az ,hogy egy jó erős tölgy fát szerezek. Hogy miért? Azért ,hogy a szívembe szúrja és ,hogy senki sem emlékezzen rám soha többé.
"Mert ha egy angyalt szíven szúrnak megfelelő kemény tölgy fával akkor porrá hullik. És végleg eltűnik a  föld és az ég alól őrök feledésbe merül.  Senki soha nem fog rá emlékezni! Ezért gyerekek ha a földre juttok vigyázatok a tölgyfával"-rémlett fel ahogyan mondta a tanár.
 Hirtelen azt vettem észre ,hogy borulok. És bele esek az első érzésre puha hóba. De amikor kicsit tovább mit pár másod perce fekszel benne akkor hidegnek tűnik. Ezért gyorsan felpattantam. És elgondolkoztam vajon ez eddig miért nem jutott eszembe ,hogy angyal vagyok. Amióta a földre érkeztem azóta nem is repültem se semmi csak most miután meg akartam halni mert én hülye elfelejtettem. Ez is csak rám vall. Én egy csomó mindent elfelejtek pl. még most sem tudom mikor születtem. Ezzel nem dicsekedni akarok mert ez nem dicséretre méltó  csak mondtam példát. 
 "Liam"
 Tényleg ő vele mi lesz nem tehetem ezt vele. De én már nem akarok élni fölleg nem az örökké valóságig. Utálom ezt a két szót. Lenéztem és megláttam a botot amiben elbotlottam pont jó mert tölgyfából van. Nagy nehezen a szívemhez emeltem de nem tudtam megtenni.
-Lou...Louis ....ké.....kérlek....ne..ne...ted.-hallottam meg a hátam mögül Liam hangját.
-Liam?-fordultam meg és ott állt velem szemben.

*Liam szemszöge*

Amikor ott hagyott Louis elindultam haza felé. Útközben elkezdett esni a hó. A szerelmesek együtt nézek az első hó esést. De Louis elment így kivel nézzem? 
-Liam hol voltál?-ölelt át Zayn.
-Csak egyet sétáltam........nézd a legelső hó.-mondtam.
-Igen Liam a legelső hó.-mondta és átkarolt.
-Louis-nak végé.-hallottam meg egy  suhanó hangot.-Tudod a tölgy fa nem jó ha szívbe szúrják .-megint hallottam a hangot.
-Zayn te is hallottad?-kérdeztem.
-Nem....miért mit kellet volna hallanom?-kérdezte.
-Ja se..semmi.-mondtam. Kibújta a keze szorításából és elkezdtem futni a legközelebb lévő erdőig.
Amikor megláttam Louis-t elfogott a sírás miért miért akar magával végezni nem elég az a sok amit akkor kaptam mikor leugrott a hídról.
-Lou...Louis ....ké.....kérlek....ne..ne...ted.-mondtam sírva.
-Liam?-fordult meg.
-Ne kérlek Louis ne tedd meg!-mondtam.
-Liam szeretlek.-mondta sírva és ledobta a fát és a nyakamba borult.
Én is.-mondtam és elkezdtem simogatni a hátátt.
-TI NEM.-halottam meg megint a hangot majd éreztem Louis össze rogyik a kezem közt. A hátába pontosan eltalálva a szívét egy tölgyfa volt szúrva.-Mindig én nyerek.-nevetett fel gunyossan a hang.
Szét porhadt Louis teste elkezdtem sírni.
-Liam miért sírsz?-ölelt át Zayn.
-Nem tudom mintha valami történt volna.-mondtam tényleg miért is sírtam?
-Liam?
-Igen?-kérdeztem vissza erre megcsókolt. Kézen fogva mentünk haza.

*Louis szemszöge*

.-Louis , Lousi....-kiabálta valaki.





2013. augusztus 25., vasárnap

9. Rész Kezdet

*Liam szemszöge*

A partra értem vissza ahol feljött a sok emlék miért miért csinálta az velem ez nem lehet igaz. Most mit csináljak nélküle semmit se érek. Lassan emelkedtem fel nem érdekelt abban a percben ,hogy kilát meg ki. Majd olyan a földtől 6 méter magasságban  nekem jött valami. Amikor zuhantam csak szárnyat láttam. Vagy angyal vagy egy bazi nagy madár. Maradjunk az angyalnál. Mázlinkra pont a homokba estünk. A fejemre tettem a kezem ,hogy így egyen sújt teremtsek magamnak. Majd felültem amikor is észre vettem ,hogy az aki nekem jött még a földön fekszik. Felé hajoltam. És és a szavam el állt a szívem hevesebben dobogott az az nem lehet de de ő Louis ?! Majd kinyitotta a szemét és felült.
Nem bírtam és elájultam. Lassan kinyitottam a szememet és néztem körbe. Amikor megláttam ,hogy valaki a parton gubbaszt. Ismerős volt ezért oda mentem hozzá. Amikor megfordult ledöbbentem akkor az előbbit nem álmodtam hanem tényleg valós él.
-De de te ,hogy hogy?-kérdeztem.
-Én szóval hagyuk.-mondtam.
-Nem Louis nem haggyuk a vagy inkább akarom mondani szomszéd fiú.-szállt le a földre a tesóm.
-Móni miről beszélsz?-kérdeztem.
-Az ,hogy Louis angyal és nem mellesleg a szomszédból szökött el.-hadarta.
-Louis ez igaz?-kérdeztem.
-Tudják a szüleim ,hogy itt vagyok?-kérdezte.
-Nem.
-Állj valaki megmondaná nekem ,hogy itt mi folyik ?-kérdeztem.
-Az ,hogy angyal vagyok és ezek szerint a szomszédod is. Na szóval még régebben nagyon érdekelt ,hogy mi van a földön és elhatároztam ,hogy megnézem. És egy  parkban kötöttem ki és ott volt a rémes találkozásom Harry-vel.......-mondta de félbeszakítottam.
-Ő tudja ,hogy angyal vagy mert gondolom meglátott.-mondtam.
-Nem de inkább hagyjuk na szóval utánna meg Zayn mentett meg hát szóval ennyi.-mondta.
-Mi elöl mentett meg Zayn?-kérdeztem.
-Semmi nem lényeges.-mondta.
-Móni te tudod miről van szó?-kérdeztem.
-Nem.-válaszolt.
-Amugy megmondjam a srácoknak ,hogy él Louis ?-kérdezte tesom.
-Majd mi haza megyünk .-mondtam.
-Oké ott találkozunk.-mondta és elszállt.
-Bocsánat Liam én csak ........... nem emlékeztem ,hogy angyal vagyok és ezért ugrottam le.-mondta
-Oké nyugi a srácok talán nem haragszanak.-mondtam.
-Figyelj Liam picit egyedül kell maradnom majd megyek.-mondta.
-De Lou légyszi gyere mert nem akarlak újra elveszíteni.-mondtam.
-Majd.-mondta és elszállt.
Ezt nem hiszem el.


*Louis szemszöge*

Csak picit egyedül akartam maradni remélem Liam nem haragszik meg. Laszálltam egy erdőben. Amikor arra eszméltem ,hogy elkezdett esni a hó. Az év első hó-ja valaminek a kezdete.


2013. augusztus 17., szombat

1 Dij O.M.G :D

Az első dijamat köszönöm  Móni-nak !! :DD



Szabályok:
11 dolog rólam
11 válasz
11 kérdés
11 bloggernek tovább küldöm 

11 dolog rólam
-Niall kettő vagyok  ha kajáról van szó XD
-Van egy kutyám 
-Van egy tesom
-Szeretem a The Wanted-ot
-Szeretem a One Direction-ot
-Imádom az ágyam *-*
-Most ezt írom:D
-Eper űdítött iszok
-El hiszem ,hogy a banán gyógynővény 
-És örülök ,hogy végeztem a 11 dolog rólam-mal:D

11 válasz

1. Kedvenc dal? 
One Direction- Moments, The Wanted-Walks like Rihanna és 5SOS-Haerbreak girl
2. Ki a példaképed?
Louis mert őrá mindig azt szokták mondani olyan sponta:D
3.Kedvenc énekeseid / bandáid?
na hát: 1D, 5SOS, TW, JB, JT, Demi, Taylor..........stb
4.Mi a kedvenc filmed?
nem tom xd
5.Van legjobb barátod? Ha igen hogy hivják?
Móni, Petra és Melani :D
6.Kedvenc kajád?
EPER *-*
7.Van kedvenc blogod?
8.Kedvenc fagyid?
Eper *_____*
9.Kedvenc állatod?
kutya
10. Ha lenne 2db 1D koncert jegyed kit vinnél magaddal?
Oda adnám valakinek nem azért mert nem akarom látni a fiukat de szívesen megnézném csak nekem több barátom van:D
11. Hány éves vagy?
21-nek érzem magam:D

11 bloggernek tovább küldöm 


És még a végére : 
 Azt mondta ő batman. 
Azt mondta ő Vasember.
 De nekünk Ő Liam Payne.
 A legnagyobb hős az összes közül. 
Mikor összetörtünk, Ő Felállt.
 És újra összekapcsolt minket A Hős.
 Aki felvett minket 
És erősebbé tett mint amilyenek valaha is voltunk.
 Megmutatta hogy nem minden hősnek 
Van köpenye.
 És nem minden angyalnak van szárnya.
<3


FÉLÓRÁVAL UTÁNNA ÉSZRE VETTEM NEM ÍRTAM KÉRDÉSEKET XDDD sorry nem tudom kijavítani vagy nem akarom leközellebb jobban figyelek kérlek addig nézétek azokat a kérdéseket amire én válaszoltak nagyon szépen köszönöm :DD

2013. augusztus 16., péntek

MEGEMLÉKEZÉS (R.I.P.)

GONDOLOM MÁR NÉHÁNYAN NÉZZTÉTEK A FILMET VAGY NEM TUDOK SOKAT MERT MOST OLVASOM AZ EGYIK BLOGON DE 42 ÉRTITEK ILYEN SOK LEHET ,HOGY TÖBB MINT 42 LARRY SHIPPER MEGHALT ÖNGYILKOS LETT ITT SIROK MIÉRT MINDIG A JÓK HALNAK MEG ???????????????
ILYEN SOK TÁRSUNKAT ELVESZITETTÜNK . ÉN EZT NEM ÉRTEM. VALAKI IRJA LE NEKEM MIÉRT LETTEK ÖNGYILKOSOK MERT NAGYON LEVAGYOK MARADVA
 RÉSZVÉTEM A SZÜLEIKNEK !!
R.I.P !!!!!!!

2013. augusztus 5., hétfő

8.Rész I wish

Kötelező ezt hallgatni hozzá !!:DD

*Liam szemszöge*

Ez miért miért pont velem történik ez ez biztos egy szörnyű állom amiből fel ébredek. És ott  fog mellettem lenni. De sajnos csalódnóm kellet mert ez a szörnyű valóság. BÁRCSAK ANGYAL LEHETNE-gondoltam magamba. Sírva bámulom a folyót ami elnyelte testét. Miért nem lehet itt velem miért tette ezt talán ha figyeltem volna rá miután kiszálltunk az autóból akkor ez nem történt volna meg. Ez mind az én hibám és miért nem hallgattam a hangra ami suttogott. Vagy az volt maga a gonosz hangja. Igen létezik gonosz ha már egyszer van jó akkor rossznak is kell lenni-e. És most a gonosz elvette tőlem azt akit teljes szívből szeretek. Éreztem ,hogy valaki megfogja a vállamat. Nem néztem oda ,hogy kilehet csak sírtam. Most az legyen a legkisebb gondom ,hogy kilát meg így. Majd egy árnyat láttam gondolom ember lehet csak furán látok mert a könny a szem előtt fátylat húz. Jó már én is kíváncsi vagyok ki lehet az. Ezért kidörzsölöm a szememből a könny cseppeket. Ez idő alatt leült mellém a személy a homokba. Oldalra néztem és Mónit pillantottam meg az én drága húgomat. Látszott rajta ,hogy ő se jó kedvű. Biztos látta az egészet. Majd át ölelt .
-Semmi baj ne sírj.-mondta és szorosabban megölelt.
-Bárcsak ő is olyan lenne mint mi-szipogtam.
-Bárcsak.-ismételt meg engem.
-Köszi mindent.-mondtam majd el eresztettem.
-Szia.-mondta és elszállt.
Elindultam haza útközben néha gyalogoltam vagy futottam vagy szálltam. Dühömbe mikor haza értem úgy rúgtam be az ajtót és szaladtam fel a szobámba. Majd elkezdtem megint sírni de ez ,hogy csak egész nap itt sírok ez így nem jó.
-Liam mi nagyon sajnáljuk.-léptekbe mind a hárman. Nem szóltam semmit csak döntöttem a fejem a párnába. Nem halom ,hogy nyikordulna az ajtó gondolom még mindig ott állnak menjenek már ki. -Majd éreztem ,hogy besűped az ágy mellettem. Mellettem ,mellettem végül is mind a két felemen. Gondolom leültek. De ha nem válaszolok akkor mi a szart keresnek még mindig itt. Ez mind az ő hibájuk mert nekik kellet leórdítani szegény gyerek fejét. Meg ha nem engedték volna el akkor most is itt lenne velünk és a hülye bohokás vicceivel szédítene minket .
-Menjetek már innen nem értitek ,hogy nincsen szükségem rátok nektek csak a hírnév fontos az  nem számít mit érez a másik ha nem üvöltöttétek volna le a fejét még mindig itt lenne velünk.-kiabáltam rájuk és kiszaladtam . Fotottam egyenesen előre majd ahol senki sem látott felrepültem. És vissza akartam szállni a tenger partra.


*Louis szemszöge*

Láttam a parton Liam-et majd a testvérét aki próbálja vigasztalni és ez mind az én hibám. Miért tettem azt csak egyszerűen féltem a fiuktól és a rajongóktól, hogy mit fognak mondani. És ezért tettem csak én hülye elfelejtettem ,hogy angyal  vagyok. Akkor próbálkozási lehetőségem se lenne így sincsen. Most szerintem nem a vízbe áztatom magam ha nem oda megyek Liam-hez és beszélek vele. De mire kiértem nem volt ott. Ezért a bedohosodott szárnyimat kinyitottam. Jé egész nagyok.-gondoltam magamba és felszálltam.
-BÁRCSAK találkoznék most vele.

2013. augusztus 2., péntek

7. Rész Emlékezés

*Louis szemszöge*

Kinyitotta  a szemem és úsztam ki a partra miután újra éledtem tipikus én -.-" barom elfelejtettem ,hogy egy angyal nem hal meg. Hogy milyen angyal bocs elfelejtettem  mondani ,hogy angyal vagyok. Remélem azért az idegeiteket nem tettem tönkre ;) :DD Bocs de feledékeny vagyok ez az egyetlen bűnöm ja és a Savanyú Gumicukor nem kell mert élek ;) Jaj most aszem pár pofon gazdája leszek uh. Szegényekről el is  feletkeztem uha . Most érzem igazán milyen hülye vagyok de legalább bevallom. Ekkor eszembe jutott minden amikor a földre kerültem igen ilyen jó a memóríám mondjuk 5 éve történt .
Olyan jó lenne meg ismerni az ismeretlent és tudni ,hogy élnek a földön. Mert biztos nem úgy ahogy mi más ,hogy. A másság jó imádom a  másságot. És a titokzatos föld vajon mit rejtegethet  mi bujik meg ott. Ott is vannak angyalok? vagy csak azok a  fura teremtmények akiket embernek vagy ,hogyan hívnak. De sajnos nem tudhatom meg mert a szüleim nem engednek el. Írtam egy üzenetet a felhőre de nem mondtam meg hová megyek csak annyit írtam ,hogy el. Majd nagy lendülettel a föld felé kezdtem  zuhanó repülést. Amikor már nagyon közel voltam próbáltam megállni de nem tudtam. Így elestem de szerencsére a  fűre estem . Hogy honnan tudom ,hogy fűnek hívják egyszerű a földi életnek utána néztem. Most már mindent tudok. Na jó lehet nem mindent de azért nagyjából mindent.
Felálltam és elkezdtem sétálgatni egy parkhoz értem. Sétálgattam majd leültem egy padra. Ott gondolkoztam mindenen. Amikor láttam ,hogy valaki leül mellém. Egy gödör hajú fiú volt csak oldalról látom ezért nem tudom annyira megvizsgálni. Ez olyan mint az álmomba csak ott az utcán találkozok egy göndör hajú fiúval akinek zöld szemei vannak és bántani akart megborzongtam ettől. Ezt észre vette a mellettem ülő és felém fordult nagy csapás ként ért a felismerés a fiú ugyan úgy nézett ki mint az álmomba. Erre elkezdtem futni előle. Hátra néztem egy pillanatra és láttam ,hogy ő is fut utánam. Itt begyorsítottam. De láttam ,hogy ingadozik futás közben biztos  be van rúgva aszem így szokták mondani. Erre marha szerencsémre nem a lábam elé néztem és elbotlottam. És utol ért a hátra feküdtem nem tudom miért és úgy kezdtem hátrálni. De nem tudtam mert a hátam valaminek neki nyomódott aszem a kerítésnek. Erre lehajolt hozzám de nem néztem a szemébe hanem a földett páztáztam félelmemben. Erre felemelte a fejem és a sötétségtől csillogó zöld szemeibe néztem nagyon megilyedtem ha a fal nem lenne itt akkor már mérfőldekel futnék de itt van én meg szerencsétlen vagyok. Attól ,hogy itt sajnáltatom magam a helyzet nem lesz jobb. A fiú hangja térített vissza a valóságba a szőrnyű valóságba bárcsak ne szőktem volna el akkor minden rendbe lenne de most nem
-Drágám jól vagy?-kérdezte a hangján érződik ,hogy tényleg ivott. De mit akar tőlem bántani fog ?
-Jó-jó-jól köszi.-dadogtam és próbáltam felkelni de amikor már sikerült és elakartam indulni neki lökött a falnak. És megszorította a csuklómat most mit tegyek nagyon félek mit akar tőlem? 
-Nem menekülsz.-mondta és vadul megcsókolt. Ő mit csinál?? Majd éreztem valaki erántja vagy lerántja rólam csak nem tudom ki az. A földön kötött ki a göndör. 
-Jól vagy.-kérdezte az ismeretlen megmentőm.
-Én i-i-igen.-dadogtam erre a földön lévő fiú neki ment a megmentőmnek. És elkezdett vele kiabálni.
-Malik te mi a szart csinálsz? Ő az enyém jegyezd meg!!-mi ki ki-é én nem vagyok senki-é. Remegve csúsztam le a fel mentén a fűbe.
-Ezt kérdezhetném én is Styles?-kérdezte de ők ismerik egy mást én meg egyikőjűket se ismerem.
Szerencsére nem verekedtek hanem a fekete hajú ide jött hozzám. 
Remélem nem esett bajod az én nevem Zayn, Zayn Malik.-nyújtotta a kezét én elfogadtam és így feltudott húzni. 
-Az én nevem Louis Tomlinson .-mondtam és lepóróltam magam.
-És őő ki félve mutattam a támadom elé aki közelített felém.
-Én Harry vagyok de neked csak Drágám.-mondta erre Zayn lelökte a földre.
-Bocs csak be van rúgva mert szakított a barátnőjével.-mondta.
-Jah oké.-mondtam de még midig féltem mondjuk a földön fekszik de akkor is.-Amúgy barátok vagytok?-kérdeztem.
-Na még csak azt kéne .-tápászkodott fel Harry.-nem  ő a hülye szomszédom.-mondta és nyúlni akart felém erre Zayn megint előkte . Komolyan itt állok a park közepén két idegennel és itt elkezdek nevetni ahogyan az egyik a másikat a földre löki na jó de ez tényleg vicces egy kicsit.
-Ne kérlek ne bántsd.-szóltam oda Zayn-nek.
-De hát az előbb még me......-befogtam a száját.
-De akkor sem érdemli meg.-mondtam erre felkaptam a göndört és cipeltem. 
-Drágám a lábamon is tudok menni .-mondta Harry.
-Még egy drágám és a földön kötől ki.-fenyítettem rá Zayn csak mögötünk mondta merre kell menni.
-Úgy sem teszed DRÁGÁM.-direkt ki hang súlyozta a "drágám"-at. Erre elengedtem és landolt egyett a földön. Én meg csak mentem ellőre.
-Louis légyszi ha eddig elhozta a buzi szomszédomat légyszi vidd még egy kicsit.- oh persze na j felvettem és indultam vele tovább. Zayn előre szaladt megkérdezni ,hogy nem-e aludhatnék náluk. Amikor vissza ért szomorúan közölte ,hogy nem. 
-Nálam aludhatsz.-szólalt meg Harry na de jó megébredt a Csipkerózsika.
-Hát ha nincsen más választásom.-húztam el a számat.
-Biztos várj megkérdem anyutól ,hogy ott aludhatok-e én is mert féletelek.-mondta és vissza  szaladt .
Szerencsémre elengedték mert igazán megmondva nem akartam kettesbe lenni vele így is féltem amíg Zayn elrohant. Benyitottuk a  házba sír csend volt. 
-A szüle-i?-kérdeztem
-Dolgoznak.-mondta.
Learaktúk a kanapéra mi meg a földön feküdtünk. Nem valami kényelmes de megteszi. Reggel arra ébredtem ,hogy valaki átkarol. Komolyan mondom Harry leszállhatna rolam. Amikor megfordultam nem Harry volt hanem Zayn ő miért öleleget ??
-1. Mitörtént?
 2.Ti mit kerestek itt?-kérdezte Harry amikor meg ébredt. Majd elkezdtük regélni neki a parktól a ház íg ,hogy mi történt.

-Bocsás meg Louis kérélek.-kérlelt engem de én már este megbocsátottam neki.
-Persze.-mondtam erre megölelt.
-Khm srácok .-szakított meg Zayn .
Majd vissza térve  a valóságba a parton ült valaki . Liam..........

2013. augusztus 1., csütörtök

6.Rész Miért tetted?

Jaj nem ám itt agyon izgulód magad mivel beszálltál a sűrgetésbe ezért írom csak a Savanyú Gumi macit mellőzd majd kérlek köszi :DD

-Te mit csinálsz itt?-kérdeztem de választ nem kaptam. Én úgy meglepödte de tényleg ő mit keres itt minden kire számítottam csak rá nem.-Anyu te mit keresel itt?-kérdeztem a könnyeimmel kűzkődve nem tudom miért sírtam olyan rossz érzésem volt . Anyu csettintett egyet és vissza nőt a szárnyam . -Ezt miért?-kérdeztem.
-Drágám ez olyan varázs szárny ha mondod ,hogy "Szárny gyere elő szállni akarok" akkor elöjőn a szárny ha ember közeledik eltűnik.-mondta és elrepült. De ezt miért kaptam minek kell a szárny?
-Naplementekor mindennek vége,
 Eltemeti a víz akit teljes szívből szeretsz.
 És többé már nem nevetsz.
(bocs ha lapos a vers de én írtam)
Hallottam a verset ugyan az a hang szólt amit a parkban hallottam az a rejtelmes sötét hang de ki hal meg  és miért. Nem szólaltam már meg inkább térdre rogyva sírtam és elkezdtem repülni óvatosan szálltam a felhők közt nem törödtem semmivel majd hirtelen át vette valami a testemet de semmi én voltam csak valamire dűhős voltam és fájt nem tudom mi de fájt. Azt vettem észre ,hogy fák és emberek vannak allatam így leszálltam és elterültem a földön.
-Liam végre meg vagy gyere.-mondta valaki inkább kiabálta erre felpattantam. És Niall-lal találtam szembe magam.
-Niall te mit keresel itt?-kérdeztem.
-Téged gyere már a koncert  nem sokára kezdödik.-kezdett el huzni.
-Louis , Louis ott van?-kéreztem.
-Üh.-hümögött.
-Ez mit jellent nincsen ott igaz.-mondtam és megtorpantam.
-De de ott van.-mondta és áthuzott az uttesten az arénába. Mindenki ott rágta a körmét de Louis nem volt ott.
-De azt mondtad itt van.-mondtam és a szőke felé fordultam.
-Elment WC-re mindjárt jönn azt mondta és addig kezdjük el.-mondta Harry és felmentünk a szinpadra.
A rajongok örjöngtek mi meg elkezdtük a dalokat énekelni. Little Things
                                                                                           Kiss you
                                                                                           They don't know about us
                                                                                           Moments
Ahogyan említettem a Moments-et énekeltük amikor észhez tértem ,hogy Louis szoloját Harry énekli.
-Niall azt mondtad Louis itt lesz.-mondtam.
-Bocs haver de azt mondták ,hogy lépjünk fell Louis nélkül mert azt írta Lou ,hogy elment haza gondolkodni.-hadarta a szőke egy szuszra.
-Kösz ezt elöbb nem tudtad mondani.-mondtam dühösen és arréb löktem de nem esett el. Elekezdtem futni  a parkba és ott felmásztam a fára és onan repültem el. Miért a fáról fogalmam sincsen. Leszálltam a közös ház előtt és bementem minden hol körülnéztem. De nem találtam se a konyhába se a szobába se a fürdőbe se a hallba se. Gondolom biztos elment kiszellőlztetni a fejét. Kimentem a konyhába és csináltam egy szedvicset de az ideg még mindig szét vett és leültem tv-zni és néztem valami mését:D igen mesét de ez se nyugtatott majd hirtelen félbe maradta a mese és valami hirszerűség ment .
Friss hírek egy ember leakar ugrani a közeli hídról a mély folyású folyóba a legi felvételel rá közelitűnk ki lehet az. -Amikor megláttam a közelitett videott köpni nyelni se tudtam. ő volt ott de miért?-kérdeztem magamtól és kirohantam az ajtón. Szállni nem tudtam az emberek miatt ezért beleültem az autóba és max gázra taposva hajtottam a híd felé. Hogy lehetek ekkora barom a másik hídra nem is gondoltam én hülye. Amikor oda értem a tömeg csak tudolt az újságírosok ott álltak akkor a repülöből a hango bemondoba monták ,hogy ne ugorjon le meg ilyenek én már zokogtam.
-Louis-vergödtem át a tömegen és oda értem a kolrát hoz ami kimászott.

*Louis szemszöge*

Nem hiszem el ,hogyan tudtak lefényképezni mindent az a nyomvat sajtó. Én meg mit csináljak be vallom élveztem enyi. De magamra haragitottam a srácokat. Inkább csak szobor ként álltam. Aztán elindultunk az arénába ott mindenki kiszállt kapva az alkalmat elszöktem és futottam és futottam nem tudom merre de mentem. Egyszer csak egy nagy belvárosi hídon kötöttem ki. Írtam egy sms-t ,hogy otthon vagyok és nélkülem oncertezenek Liam-et megverjék át ,hogy ott maradjon.Néztem körbe olyan mintha minden ellenem fordulna. És kapva az alkalmat elöször az egyik lában majd a másik lábban vettem át. Kint álltam a széllén és éreztem ahogyan a szél fujdos.
-Louis.-jött Liam ő én.
-Szeretlek.-sugtam oda ugy hogy csak én és ő haljuk és elengedtem a korlátott.
Olyan volt mintha szállnék a levegőben majd nagy csapodásal a vízbe érkeztem ott megkapaszkodtam egy sziklábba ne hogy fel vigyen a víz a felszinre inen már csak a vízről foszlányok jelentek meg és elsőtétült minden örök nyugalomba leszek és békeségben.

* Liam szemszöge*

-Louis neeeeee .-kiabáltam utána de a víz már elnyelte éreztem egy kart a vállamon Harry-é volt és hátra fordultam mind a hárman sirtak velem együtt. Elvesztettem azt akit szeretek nem az nem lehet futottam le a folyo szélére. És térdre borulva sírtam.


2013. július 30., kedd

5.Rész Bukás

A biciklikhez szaladtam hallottam,hogy ő is fut utánam biztos leakar kenni egy pofont. De nem oda jött mellém és lehajolt amikor szólásra akarta nyitni a száját én nyújtózkodtam egyet és így megszűnt a tér köztünk. Megcsókoltam vajon mit fog tenni elrohan vagy ellök?-kérdeztem magamtól. De én érezni akarom a puha ajkait ami az enyémén vannak engem ez olyan ól érzéssel tölt el. Nagyon rosszul esett elöször nem akart vissza csókolni csak kídűlledt szemekkel bámult. Majd kapva az alkalmat vissza csókolt ?! Akkor ő is szeret. Mondjuk így könnyebb volt megszerezni mert Harry mindig buliba csajozik, Zayn-nek meg ott van Perrie szóval már nem tudnak bele szólni. Térjünk vissza  a csodálatos valóságba itt állunk az az én ülök a kerékpáron és csókolózunk.
-Szeretlek.-mondtam és elváltam az ajakitól.
-Én is.-válaszolta.
-Akkor most mi lesz?-kérdeztem.
-Nem tudom majd meglátjuk mit hoz a jövő-válaszolta Louis és elindultunk haza.
Az út csendben telt de persze bennem meg tíz milliárd kérdés ami még nem került felszínre. Pedig nagyon jó lenne tudni a választ rájuk. Na mind egy most örüljek mert valóra vált amit akartam . A házhoz érve boldogan pördültem be mögöttem Louis majd amikor a nappaliba voltunk mindenki ránk szegezte a tekintetét. Aszt hiszem ha a szemükkel őlni tudtak volna akkor Louis rég halott lett volna én meg csak szét porhadtam volna de újra éledek :3 Jó nekem. 
-Mi a baj?-kérdeztük.
-Hogy mi a baj mi a baj??-kérdezte Zayn egy folytában a "baj"-t hangsúlyozva.
-Mi a szart kerestetek a bokor mögött és mi az a csók ha az újság írót nem tudtuk volna lebeszélni az az inkább lefizetni akkor már rég a címlapon lógnátok.-mondta Harry dühösen.
Most teljesen kiakadtak ránk és ez mind az én hibám. Niall meg csak ült amikor rá néztem meghúzta a vállát.
Köszi ez sokat segített mondjuk mit vártam volna ez az én hibám Louis meg csak ott állt mint egy szobor. Csak ne ,hogy Kevin rápiszkitson. Ez nagy de még se tudok nevetni mert most megutáltak a srácok. Szép volt tőlem alapból nem kellet volna elmennem vele. Akkor nem történik meg. 
-Amugy menni kéne koncertre.-mondta Niall és letoborozta a srácokat. Erre a mondatra Louis is észhez tért és gyorsan felment a telojá ért mert nem vitte magával a bicikli turánkra. Az autóba beülve az egész út csendesen telet mert Louis megszobrozott és így nem hallottuk a hülyeségét amit nem is bánt anyíra mert mindig ugyan azt  vicceket mondja. De én mindig szívesen hallgatom. Oda érve kiugrottunk az autóból és vettük az irányt a várakozóba. Amikor észre vettem ,hogy Louis nincsen itt. 
-Srácok láttátok Louis-t?-kérdeztem.
-A te pasid honnan tudjuk hová ment.-vágta a képembe Harry. Erre elszaladtam de én nem tudtam mit csinálni én egyszerűen belé szerettem most mit csináljak. Rohanni kezdtem kifelé át az útesten mindenen. De sehol sem láttam.
-Te barom leakar ugrani a hídról.-jött egy fúvalat.
-Mi van kiakar leugrani a hídról??-kérdeztem de senki sem válaszolt.-Lehet Louis de ő miért vetne végett az életének vagy ki válaszolj !!-mondtam dühösen a park közepén de semmi jel válasz nem jött. 
-Segíts neki -újabb sugalat jött. 
-De kinek válaszolj!!-kiabáltam de megint senki.
Nem tudtam semmit csinálni szaladtam a legkőzelebbi hídhoz. Remélem nem Louis kérlek ne legyen ő. Amikor a hídhoz értem nagyon meglepödtem 
-Te mit csinálsz itt ?-kérdeztem de választ nem kaptam........

2013. július 28., vasárnap

4.Rész A Csók

Tudom sok 4 év ugrás de úgy akartam ,hogy a bevezető legyene 2009-ben a vége meg 2013 de megjött az ihlet .

*2013*

Életem eddigi legjobb 4 éve volt kezdve a találkozásunktól idáig. Hogy mi történt ?? Mi után a srácok megbékéltek velem feltűnt a tesóm ismerősének a  barátja. Persze mert a tesómnak is földi barátot kellet választania nem elég ha én követem el azt a hibát. Ja igen a tesóm ismerősének a barátját Niall-nek hívják.
Egyik délután csak úgy spontán jött ,hogy karaokizunk és felfedeztünk magunkban ,hogy egész jól éneklünk együtt. Akkor aszt hiszem Harry ötlete volt ,hogy jelentkezünk az X-factorba One Direction néven. Ott sajnos 3.-ak lettünk. Innen gondolom tudjátok. De az volt a legnyómasztobb ,hogy Louis-nak a legjobb barátja Harry lett és nem én. A legjobb barát helyét én akarom betölteni vagy többet? De most  ,hogy 2013  nem lehet Harry-vel egy nyomvat koncerten nem lehetnek egymás mellet . Ez a parancs örültem volna ha mellém helyezik de Niall-lel kell leni-e koncerten. Mindig mágus szemekkel nézem milyen mázlista Niall.

Ez jutott eszembe erről ezen mindig nevetek xD

Én miért nem lehetek olyan szerencsés egyszer sem hülyültem vele a szimpadon pedig akartam csatlakozni csak nem mertem. 
Emlékszem amikor egyszer meg vicceltem ez volt az első és az utolsó nem nem azért mert szólt. Mert nem mondott rá semmit hanem ez már régen volt és most már nem merem megtenni nem tudom miért de vissza emlékezni arra a viccre számomra fontos
Ezt birom xD

Itt is olyan furcsa fejet vágátott. ez is már  régen volt. Hallotam ,hogy a szomszéd szobába ami Louis-é Harry lépetbe közelebb mentem a falhoz ,hogy halljam mit mond.
-Harry eljösz velem biciklizni ??-kérdezte Louis az emlitett szeméjtől.
-Ne én nem akarok inkább beszéljünk.-mondta Harry.
-De én akkor most biciklizni akarok akkor majd találok mást.-mondta és kirohant a szobából.
Majd kopogást hallotam . Vajon kilehet talán Louis velem akar biciklizni :O á biztos nem ő meg ha ő lenne akkor biztos másért keres.
-Hahó Li bent vagy?-kérdezte mi Li-nek szólitott az nap óta nem szólit Li-nek.
-Igen itt vagyok Lo.-mondtam és kinyitottam az ajtót.
-Lilo.-mondtuk egyszerre és elnevetük magunkat.
-Igen mit akarsz?.-kérdeztem.
-Nem-e lenne kedved eljönni  biciklizni?-kérdezte.
-De lenne kedvem.-mondtam.
Felvettem valami jobb szerkot végül is csak egy átlagos cucot foglmam sincsen merre megyünk mert Louis vezet.

Majd megálltunk a semmi közepén beszélgetni jó ötlet. 
-Amugy neked tetszik valaki?-kérdeztem felé fordulva.
-Most nem.-mondta és megkönyebülten kifujtam a levegöt.-És neked.-kérdezte. 
-Most tetszik nekem valaki.-mondtam szegény nem tudja ,hogy ő biztos kinyirna engem.-Most elmegyek a bokor mögé mindjárt jövök.-mondtam bolintott egyett.

*Louis szemszöge*

Vajon kibe lehet szerelmes majd ha kijön akkor megkérdezem töle.
-Louis ide jönnél?-kérdezte. Mi azt akarja ,hogy menjek a bokor möge hozzá??
-Mi van?-kédeztem.
-Az ,hogy ide tolnád már a formás segged.-mondta én hátra néztem tényleg olyan lenne.
-Oké.-mondtam félve.
Amikor beléptem a bokor mögé ez a látvány fogadott a füben.

Ez mit akar jelenteni??-kérdeztem magamba.
Csak szót lanul áltam amikor azt vettem észre ,hogy Liam elrohan.

*Liam szemszöge*

A drága hugóm nélkül nem ment volna mert ő hozta a rózsát.
Amikor a bokor mögé jött csak állt és nézte azt amit kiraktam rózsából így akartam neki bevallani ,hogy szeretem de semmit sem reagált. Féltem ,hogy ezután mi fog történi meg utál biztos. Elrohantam a bicikli ért hallotam fut utánam biztos leakar kenni egy pofont. De nem  oda jött melém amikor lehajolt ,hogy szólásra nyisa a száját én felhajoltam és megcsókoltam. 




2013. július 27., szombat

3. Rész Békülés

*Harry szemszöge*

Ledőltem az ágyamra sírva most az első ,hogy sírok olyan ért akit talán szeretek.
-De nem szar hatod le mert én is szeretem Louis-t.-mondta Zayn.
-Na nem mondod mind a kettőnk de neki az a stréber kell.-mondtam.
-Ezt honnan szeded?-kérdezte.
-Nézd a sarokba van egy kicsi kamera amikor idejött az a gyerek akkor szereltem fel.-mondtam és át futottam a szobámba rángattam magam után Zayn-t. Nézd nyomtam be a gépet. Azt adta le amit a kamera felvett.

*Zayn szemszöge*

Ezt nem hiszem el  megcsókolja az én Loui-mat. Amikor ő nem is akarja csak kerüljön a szemem elé én elintézem!!-gondoltam magamba.
-Na most már hiszel.-mondta.
Erre kiviharzottam a szobából az én szobámba. És elterültem az ágyon sírva.

*Liam szemszöge*

Elkel mennem innen haza nem mehetek szárnyam nincsen akkor mit csináljak. Ezen gondolkoztam amikor egy ismerös hangott hallotam.
-Li, Li hol vagy ?-kiabálta Louis.
Elbujtam egy fa mögé nem akarom ,hogy jobban haragudjanak rá a srácok.
-Li, Li kérlek gyere elő.-kiabálta teljes hang erőből.
Nem jöttem elő még mindig a fa mögött voltam .
Ment tovább gondolom nem vett észre amikor csörögni kezdett a telefonom.
Ide kapta a fejét tartott erre baszus meghallota én hülye mikor adtam meg a telo számom.
-Meg vagy Li -ölelt meg.
-Igen Lo .-modtam.
-Lilo.-mondtuk egyszerre. Majd kitört belölünk a nevetés.
-Biztos jó ötlet ?-kérdeztem.
-Nem de  gyere.-mondta és huzott maga után.
A házhoz érve megtorpantam de Louis magával huzot.
-Srá...-mondani akartuk amikor sírás hallatszot.
Felmentünk két szobából szürödött a zaj.
-Louis nagyon sajnáljuk csak megtetszetél és megakartunk hódita de többé nem fordul elő .-öletek át minket. Ezeknek valami öszinteségi rohamuk van??
-Jó nyugi srácok megbocsátok ha Li is.-mondta.
-Én megbocsátok Lo.-mondtam.
-Köszönjük Lilo.-mondták és még egyszer megöleltek.
De jó akkor legalább egy mesehösről neveztek el meg amugy is mi mondtuk ki elöször xDD
-Lilo most azonnal elém.-ordibálta Mónika ??? WTF?
-Aszem most bajba vagyunk.-sugta Louis.
-GRATULA drágaságaim.-mondta és megölelt minket.
-Mire gratulálsz?-kérdztük mind a négyen egyszerre mondjuk én tudtam. Ráztam a fejem ,hogy nem történt semmi olyan.
-Hülye Liam én léptem ja és cuki  vagy göndör.-drága tesom már megint félre értette.
-Te is.-kiabálta a göndör -már nem az a stréber kinézte van. De én igy néznék ki xd??-.
De a tesom már  kiszaladt a házból és már gondolom a felhök közt repked.
-Srácok, srácok.-ugrált Harry.-Nézük meg a Lilo és Stitch xDD
-Mi is szeretünk.-mondtuk Loui-val
-Ne de komoly menyünk moziba.-mondta.
-Oké.-mondtam.
A moziba bementünk a terembe aszem  páran lehetek.
-Nézd ott vagytok.-ordibálta Zayn.
-De jó nekem.-mondtam.-Mindig ilyen hülyék??-kérdeztem nevetve.
-Ezt hallotuk.-vágták rá.
-Engem nem zavar.-mondta Loui.-Legalább van téma.-mondta.
Épp tartottunk haza felé amikor megszólalt Louis.
-Nézétek a plakátott egy angyal van rajta.-nevetett.-De hisz nem is léteznek.-ez most nekem nagyon rosszul esett.
-Akkor én sem lennék.-sugtam hallkan.
-Mit mondtál Liam.-kérdezte Louis.
-Semmit.-válaszoltam.

2013. július 24., szerda

2.Rész Együtt alszunk

Nem  tudom mi történt csak elragadott a pillanat. Nem lett volna szabad de a ahw nem tudom mi történik. Örülök ,hogy megengedi ,hogy itt lakjak erre itt lesmárolom.
-Én sajnálom-váltam el az ajkaitól.
-Öhm semmi de többször ne!-mondta és felhúzta a polóját. Majd nekem is dobot oda egyet.
-Nah jössz le a srácok gondolom már várnak.-mondta.
-Mire?-kérdeztem.
-Hát ránk mert megyünk a parkba ilyenkor te is jöhetsz.-mondta és húzott le.
Lent már az ajtónál vártak minket. A parkba a séta tényleg jó volt kitudtam szellőztetni a fejemet. A srácok aszem az esti kaját tárgyalták. Megbeszélgettünk mindenről megkedveltek a srácok is már nem ellenszenvesek velem ennek nagyon örülök.
-Nah akkor este mit nézünk?-kérdezte Louis amikor beléptünk a házba.-Senki semmit akkor mi felmentünk mondta és felhúzot engem.
-Tessék ezt vedd fel!!-nyomott a kezembe egy alsot és egy polot.
-Köszi.-mondtam és bementem egy kisebb helyiségre és ott felvettem.
-Itt a melletem lévő szobába fogsz aludni.-mondta.
-Oké jóét!!.-mondtam.
-Neked is.-mondta én elindultam az ajtó felé. Át mentem a szobába ugyan úgy nézett ki mind a többi szóba csak nem volt benne szekrény. Egy ágy és egy asztal volt de nekem megteszi. Minden olyan csend be volt. Kinyitottam az ablakot mert teljesen kiizadtam.
-Te nem vagy normális !!!! -üvöltve száguldottbe a drágalátos hugom az ablakon.
-Neked is szia.-mondtam és ledültem az ágyra.
-Ne csináld tudom mit tettél.-mondta.
-Én semmit.-mondtam.
-ÁÁÁÁÁÁ nem csak azon kivöl ,hogy fiut csókoltál meg.-mondta dühösen és leült mellém.
-Apu anyu tudja tudja valaki?-kérdeztem lehajtott fejel.
-Nem szerencsédre mert én vigyáztam a gömbre amikor mutatta.
-Légyszi ne mond el senkinek.-könyörögtem neki.
-Nem mondom el de csak most először és utoljára.
-Köszi, köszi, köszi.-ugortam a nyakába.
-Segitsek?-kérdezte.
-Még is miben?-kérdeztem.
-Abban ,hogy össze jöjetek.-mondta.
-Mi te most komoly segíteni akarsz?-kérdeztem.
-De ez az egy lehetöséged van.-mondta és kirepült azért megtanulhtna köszönni.
Egyszer csak beborult az ég és  dörögni villámlani kezdett. Ez a nagy ötlete ,hogy  belénkcsapjon a villám azzal közelebb kerülünk egymáshoz ??
-Li légyszi itt aludthatnék mert félek a dörgés villámlástól.-mondta de jó bece nevet is kaptam.
-Gyere.-mondtam imádlak tesó imádlak mondtam magamba. De amugy nem is tudtam ,hogy Louis fél a dörgés és a villámlástól mondjuk még csak máma találkoztunk de semmi gond sincsen.
-Köszi Li nagyon jó ,hogy vagy.-mondta és hatát forditva nekem elaludt. Persze nem birtam ki és átöleltem és magamhoz huztam féltem a reakciojától de nem történt semmi nem ébredt meg.
Engem is elnyomott az álom. Reggel kiabálásra ébredtem fel.
-Louis te mi a szart csinálsz itt.-kérdezte Z najó nem emlékszem a nevére.
-Mit?-kérdezte Louis fáradtan.
-Hát itt  fekszel a srác karjaiba mit csináltatok?-kérdezte.
-Semmit.-válaszoltam  nem alkartam csönbe maradni.
-Harry.-kiabálta  Z erre szét akartunk menni de nem ment idöben.
-Ti mi a szart csináltatok?-kérdzte Harry na jó ez már nagyon kinos kettönk számára is.
-És te milyen a külsöd? -kérdezte Louis.
Oh most ,hogy mondja tényleg? O.o


-Ja de elöbb ti mondjátok el.-mondta a göndö... az az egyene..nem csak Harry.
-Mi semmit csak Louis megilyedt a dörgés villámlástól és átjött hozám.-mondtam.
-De mindig hozám szokott jöni-durcizott be Harry.-A külsömet is miattad változtattam meg hogy ugy nézek ki mint az a luzer barátod akinek a kezei közt fekszel.
-Harry túl messzire mentél fejezdbe.-üvöltötte Louis.

*Louis szemszöge*

Harry túl messzire ment nem hagy hatom ,hogy igy bánjon Liam-mel.
-Miért mi lesz?-kérdezte Harry.
-Semmi mert elmegyek.-mondta Liam és felvett egy nadrágott és kiszáguldot.
-Brávó Harry ezt jól megcsináltam .-üvöltöttem rá majd futottam Li után.

*Harry szemszöge*

Amiota ide jött az a stréber srác -igen én a kinézetről itélek- azota Loui  velefoglakozik én elhietettem hogy megkedveltem de egyáltalán nem. De magamra haragitani se akartam.
-Hát Harry aszem alul maradtunk a gyerekel szemben.-mondta Zayn és megogta a válam.
-Már rég az enyém lenne csak neked ide kellet tolakodnod.-morogtam rá.
-De tudod mit érzek .-mondta Zayn.
-Leszarom mit érzel meg azt ,hogy mit érez az a stréber Louis akkor is az enyém lesz.-kiabáltam és sírva döltem az ágyamra.

2013. július 23., kedd

1.Rész Angyali tesó

Elmesélt mindent az életéről. Huh Harry nagyon veszekedős tud lenni. Még most se értem miért fogadott be engem. Más szerintem ott hagyott volna egy helyben. De mintha olyan ismerős lenne. Mintha találkoztunk volna valahol. De hol vagy nem tudom.
-Várnak rád.-kiabálta Harry aszem ja megkéne tanulnom normálisan a nevüket ez fura Louis-éra mindig emlékezni fogok.
-Kire?-kérdezte Louis és oda fordult az ajtóhoz mert most lépet be a göndör.
-A barátodra.-mondta fintorogva és kiszáguldott az ajtón csoda ,hogy a keretében maradt még.
-Ő mindig ilyen.-mondta .
-De miért.-kérdeztem.
-.Mert féltékeny kacsintott Louis és elindult az ajtó felé. Hogy értette ,hogy féltékeny ez nekem magas pedig az angyaloknak azért nem kevés eszük van.
-Nah megnézed a látógatod?-kérdezte.
-Ja igen megyek.-letrappoltam a lépcsőn ?! és az ajtóban a húgom állt mit keres itt ??
-Szia te mit keresel itt?-kérdeztem és kimentem a ház elé és gondosan becsuktam az ajtót.
-Csak megnéztem ,hogy jól érkeztél-e nem csapódtál a földnek.-mondta nevetve.
-Á szóval a te kezed van a dologba..-morogtam.
-Nem apu-é de most szállok.-mondta és rugaszkodott el és vissza növesztette a szárnyát.
-Dee.-dadogtam.
-Ja és cuki a göndör barátod.-egy utolso sugalatott küldött és elment ez Mónikára vall.
-Szia.-sutogttam de hiába már elment.
-Gyere be itt hagyott a barátnőd? -kérdezte Louis.
-Nem dehogy ő a tesom volt.-mondtam
-Jó a tesod csinos de attol még nem szimpatizálok veled anyira.-mondta Harry.
-Ő szerint is helyes vagy.-mondtam erre semmit sem mondott de Zayn-nek egy óriási mosoly terült el az arcán . Amikor rá nézett Harry a szemei villámot szortak itt mi van nem értem.
Nem tudom mi folyik itt de Harry felkapta a vízet. És neki akart menni Zayn meg csak az izé ért nem tudom mi az mert angyal vagyok nem ember de ilyen fura arany izék úsztak benne és rá akarta önteni Harry-re mi meg oda mentünk szét választani öket de ránk öntötte véletlenül Zayn a vizet?
-Most tiszta vizek vagyunk na gyere Liam adok polot-mondta Louis. Erre Harry és Zayn engem néztek aszem ha a szemükel ölni tudtak volna sem történ volna akkor elporhadok és újra éledtem volna xD szivacs.
Amikor Louis levetette fent a szobába a polot én nem tudtam levenni rola a szemem mi történik velem.

De édes vagy hogyan mondja ááááááááá én nem nem szabad rá gondolnom.
-Mi a baj?-kérdezte.
-Ja se se semi .-na jó ezt jól megmondtam most biztos hülyének nézz.
Intett. 
-Na nem kérsz polot?-kérdezte viccesen.
-De válszoltam és oda mentem .
Egyszerűen megállt minden körölöttem és egy ovatlan pillanatban megtettem...... megcsókoltam. 


3 év :')

El sem hiszem mos lettek a fiúk három évesek ez ááá imádom ők a legjobb dolog ami történ velem az az a nap volt amikor meghallgattam elöször WMYB-t azut beléjük szerettem.  itt van egy gyönyőrű fordítás  katt ide ja és ha már ott vagy akkor olvasd is el nagyon jó

IMÁDUNK SRÁCOK

2013. július 22., hétfő

Bevezető

*2009*
Én nem akarok a földre menni én itt akarok maradni a felhők közt.  Durcásan rohantam a felhők közt majd egy nagyot ugrottam és már a levegőben szálltam. Olyan megnyugtató. Fentről szép a föld de nem tudhatom lent mi vár rám és ha valaki észre vesz vagy nem tudom. Nagyon nincsen kedvem menni. Majd éreztem valami szúrást a szárnyamban. Egy nyíl landolt benne. Érzem ahogyan elveszítem az egyen sújt és zuhanok lefelé. Aszt hiszem előbb megismerem  a földet mint gondoltam volna. Oldalra néztem és eltűnt a szárnyam.
Ne állítólag a föld kemény akkor durván érkezek le?! Nem volt már több gondolkozási időm mert már csak pár méter és csapódók. Éreztem ,hogy valami nekem nyomódik de az nem a föld vagy még is puha a föld??
-Ha kérhetnélek leszállnál rólam.-kérdezte egy srác.
-Persze bocsi.-mondtam.
-Te ki vagy?-kérdezte a fiú.
-Én Liam az az Liam Payne .-mondtam.
-Én Louis Tomlinson hol laksz?-kérdezte és elindultunk fogalmam sincsen merre.
-Én izé.-dadogtam nem mondhatom ,hogy az égen mert hülyének néz.-nem emlékszem azt hiszem bevertem a fejem.-hazudtam neki. Erre ő hangosan elkezd nevetni.
-Mi olyan vicces?-kérdeztem.
-Az ,hogy én voltam alul de te vertedbe a fejed.-mondta. Na jó ez tényleg nem volt logikus. De mit mondhattam volna?
-Megérkeztünk!!-mondta és megállt egy beton izé előtt.
-Mi ez?-kérdeztem.
-A házam.-mondta nevetve. Á szóval ezt az izét háznak nevezik.
-Na be jösz?-kérdezte.
-Per.. persze.-dadogtam.
Bementem a házba és szép nagy volt azt a  nem is tudom mit mondjak.
-Loui-ka megjöttél?-kérdezte egy fiú hang vajon ki lehet? De nem sokára megtudom mert szalad le azon a lépcsőn azt hiszem az lépcső mert nálunk úgy hívják csak felhőből van. Egy göndör hajú zöld szemű fiú jött le amikor meglátott meg torpant. Igazából nem is néztem rá mert csak egy izé volt a derekán.
-Lou babe ,Harry megjöttem Lou ezt még megkapod ott hagytál a bolt közepén jött be egy fekete hajú fiú ő is megállt amikor meglátott. Mi van enyíre nem lehetek rémisztő.
-Loui ő ki?-szólaltak meg egyszerre ezt hogyan csinálták? Épp akkor jött ki az egyik helyiségből.
-Ő Liam.- állt melém.-Liam ő Harry-.mutatott a göndör felé.- Ő Zayn.-mutatott a fekete hajú felé.
-Sziasztok.-köszöntem de ők nem köszöntek vissza csak leültek a fotel be. Furcsa itt minden más anyagból van nálunk meg minden felhőből van.
-Gyere fel mindent megbeszélünk ha gondolod .-mondta Louis.
-Jó.-mondtam.
A lépcsőn (?!) felmentünk és egy nagy szóba ajtaját nyitotta ki.
-Gyere.-mondta én meg bementem.
-Szóval te hány éves vagy ?-kérdezte.
-17.-válaszoltam egyszerűen.
-Lou baby nem akarsz boxolni vagy félsz ,hogy megverlek?-kérdezte vagy is lentről órdíbálta  aszt hiszem ingen Zayn.
-Ja majd.-mondta.
-Téged miért hívnak ilyen nyálasan bocsánat a kifejezésért?-kérdeztem.
-Kérdezd  tőlük én már 1 éve megszoktam akkor találkoztunk és eldöntötük együtt lakunk vagy is én meg Harry döntöttük el Zayn is akart jönni ezért megengedtem de Harry nagyon elenezte de mondtam ,hogy akkor én se költözök és így bele egyezett.-mondta